Írta: Jim Kraft

 

Tervezte és illusztrálta: Mike Fentz

 

 

1

A pince nyirkos volt és poros, de leginkább sötét. Csupán két koszos ablaka volt, az egyiken hatalmas kartonpapírral fedett lyuk tátongott. Hiába sütött odakinn a nap, idelenn mindig barátságtalanul sötét volt, éjszakánként meg egyenesen kísérteties.

És most éppen éjszaka volt.

Két egér cikázott át a pince kövezetén.

- Találtál valamit, Borzi? - kérdezte a kisebbik a bátyjától.

- Egy árva morzsát sem, Zeke - hangzott a válasz.

- Nézd meg a szennyeskosarat! A macska gyakran gyömöszöl egy kis krumplipürét a sima képű nadrágzsebébe. Ha találsz valamit, cincogj hangosan!

Miközben Borzi a szennyeskosarat bújta, Zeke a konyhakő hasadékát vette szemügyre, ahonnan időnként le-lepottyant egy kis morzsa.

Zeke hirtelen tompa dübörgést hallott odafentről. Mintha egy víziló járkált volna fel s alá. - Ez csak a narancsszínű kandúr lehet, indul a szokásos éjféli nasizásra - gondolta magában.

A ház macskája olyan volt, akár egy jól felfújt narancssárga lufi. Egerészni nem szeretett, annál inkább heverészni. Ha nem keresztezték az útját, felőle élhettek gondtalan az egerek, a bajszuk szála sem görbült.

Zeke átvágott az asztal alatt és nekiiramodott, egyenesen egy pókhálónak. - Fúj! - tépdeste le bajszáról a ragacsos foszlányokat. - Azok az átkozottak újabb és újabb akadályokat állítanak fel, és még jelzőtáblát sem tesznek ki. Utálom őket. Annyira alattomosak!  

Ekkor valaki hangosan rákiáltott. Zeke ijedten iszkolt vissza az asztal alá.

- Micsoda pancser! - sziszegte felé a pók, hálóját foltozgatva.   

- Te csak kapkodd a legyeket, ne engem! - motyogta Zeke.

Testvére eközben ott kuksolt a szennyeskosár mélyén.

- Te Borzi! Mit rágcsálod azt a koszos zoknit?

- A sima képű hagyott rajta egy kis ketchupot - fuldokolt Borzi teli szájjal. - Szavamra, nem is olyan rossz! Kéred a párját? - Hosszas keresés után sikerült előkotornia a kosár mélyéről, és testvére felé nyújtotta. 

Zeke felsóhajtott. - Elegem van az egészből. Itt élünk egy sötét pincében, megesznek a pókok, koszos zoknikat rágcsálunk. Hát nem szörnyű? 

Borzi elgondolkodva bólintott. - Ahogy mondod, Zeke. Kéred a párját? Mert ha nem…

- A vendégem vagy - nagylelkűsködött Zeke. - De én mondom neked, egyszer még…

Hirtelen megdermedt. Felkapta a fejét, és remegő orral szimatolt.   

- Mi baj? - suttogta Borzi.

Zeke Borzi szájába tömött egy koszos zoknit, óvatosan felemelkedett, és kikukucskált a szennyeskosárból.

A sötétben kirajzolódó árnyak félelmetesnek tűntek. Különösen az, amelyiknek olyan sok szeme volt. Mind őrá meredt, és egyre közelebbről.  

- Futás, Borzi! Fuss, ha kedves az életed!

 

 

 

 

 

2

 

Jon rémült kiáltozására Garfield feltápászkodott kedvenc foteléből. 

- Mi történt? - kapaszkodott a karfába. - Ég a ház? Vagy itt vannak az ufók? Netán lekéstem az ebédet?

Jon rontott be a szobába.

- Garfield, két egér sétafikál a konyhánkban.

Garfield unottan forgatta szemét, és visszaroskadt a fotelba.

- Ez minden? Már azt hittem, a hűtőszekrény nyiffant ki. Ha nem haragszol, mindjárt kezdődik a Blöki, az együgyű a tévében.  

Jon csípőre tette a kezét. -  Garfield, nem hallottad, mit mondtam? A konyhában két egeret láttam.

- Tényleg? Én meg három csótányt a fürdőben. Úgyhogy 3:2 ide.

Jon Garfield elé állt, és eltakarta előle a képernyőt.  

- Hé! - méltatlankodott Garfield. - Éppen egy fejjel a nutellásüvegbe szorult kutyát mutattak.

- Garfield, mit akarsz tenni az egerekkel? - faggatta Jon.

-  Miért kéne tennem bármit is?- csodálkozott Garfield. - csipegessenek csak a főztödből! Az majd elriasztja őket.    

- Mindenkinek van valami feladata. Az enyém, hogy meleg otthont biztosítsak neked és Ubulnak. Ubulé, hogy őrizze a házat.  

- És befogadja a hajléktalan bolhákat - folytatta epésen Garfield.

- A tied csupán az egerészés.

- Sajnálom, egerekben nem utazom.

- Tőled is elvárom, hogy elvégezd a kötelességed - fenyegette meg Jon az ujjával. - Úgy látom, rád fér egy kis büntetés. Ideje, hogy szigorú fogyókúrára fogjalak mindaddig, amíg azok a nyavalyás egerek el nem tűnnek a házból.

- Fogyókúra? - hördült fel Garfield. - Egy fejlődésben lévő gyomortól nem szabad megvonni a falatot.

- Hát, Garfield, sikeres vadászatot! - fordult meg Jon, és kisétált a szobából.

- Ezt nem úszod meg! - kiáltotta utána Garfield. - Hívom az ügyvédemet! Megállj, kirojtozom az alsógatyád! Még hogy én egereket hajkurásszak?

Garfield visszaroskadt a fotelba, és egyre csak dohogott. - Egerek! Látni sem bírom őket, hát még lenyelni! Fúj!

 

 

 

3

 

 

Garfield délután még reménykedett, hogy Jon nem váltja be fenyegetését. De aztán eljött a vacsora ideje, és kiderült, nem felejtette el ígéretét.

Garfield komoran méregette tányérját. Nem talált rajta, csak salátát, túrót és répát. - Ezt képtelenség megenni. Az ízlelőbimbóim teljesen elsatnyulnak.

- Kóstold csak meg - biztatta Jon. - A túróval egész jól lehet lakni.

- Rendben! - helyeselt Garfield. -  Akkor majd jóllakatom vele a nyuszis papucsodat.

Egy biztos, ha nem akarja tovább hallgatni a gyomra korgását, valamit tennie kell azokkal az egerekkel.

- Ubul! - fordult barátjához. - Nyomozzuk ki, merre lehetnek az egerek. Gyere, szimat, keresd!

Ubul értetlenül bámult Garfieldra.

- Látom, egy árva kukkot sem értesz abból, amit mondok - sóhajtott  Garfield lemondóan.

Ubul csak a vállát vonogatta, nyáltól latyakos nyelve, mint mindig, most is a földet súrolta.  

- Meglátszik, hogy a felmenőid nem terrierek, hanem pancserek voltak.  

Garfield, Ubullal a nyomában, az egerek felkutatására indult. Nem találta őket sem a konyhában, sem Jon öltözőszekrényében, sem az ágya alatt. De a fürdőszobában sem.

Garfield a pince felé vette az irányt, hogy ott is körülnézzen, ám Ubul megtorpant.

- Mi van, inadba szállt a bátorságod? Még a pincébe sem mersz lejönni?

Ubul hangosan morogva hátrált.

- Fogadok, hogy egy félelmetes szörny lakik odalenn, aki hot dog helyett buldogot eszik.

Ubul azonban egyre hátrált, jelezve, hogy esze ágában sincs lemenni.

- Nem értem, mitől félsz. Te minden szörnnyel könnyedén elbánsz, hiszen elég, ha csak rálehelsz.

Garfield bekukkantott a pincelejáróba. Az utolsó néhány lépcső már alig látszott, oly sötét volt odalent.

- Nincs lent semmiféle szörny. Pók viszont annál több. Hegyes karmokkal és fogakkal - ijesztgette Ubult, de az ő hátán is a hideg futkosott.

- Ubul, a világért sem akarlak megszégyeníteni azzal, hogy nélküled megyek le - csukta be gyorsan Garfield a pince ajtaját.- Felejtsük el ezt az egész pincedolgot. Ha tényleg vannak ott egerek, hát a legjobb helyen vannak. Nem igaz?

Ubul helyeslőn bólogatott.

- Azt hiszem, végeztünk. Bár a hűtőszekrényt még nem néztük meg!   

Alig nyitotta ki Garfield a hűtőszekrény ajtaját, amikor Jon viharzott be, és becsapta az orra előtt.

- Nem megmondtam, hogy amíg el nem bánsz az egerekkel, fogyóznod kell?!

- De hiszen elüldöztem őket - büszkélkedett Garfield. - A házunk egérmentes övezet - húzta ki magát. - A nagy szakácskönyvre esküszöm!

- Éjszakára megint kirakok egy darabka sajtot - óvatoskodott Jon. - Ha reggelre érintetlen marad, abból tudni fogom, hogy elkergetted az egereket, és jutalmul sütök neked néhány palacsintát. De addig egy falatot sem kapsz.

- Gyere, Ubul, feküdjünk le, hátha sikerül egy rakás lasagnáról álmodnom. 

Ezzel Garfield belehuppant ágyikójába, és magára húzta takaróját.  

- Hé! - visított fel valaki. - Adod vissza a plédemet!

 

 

4

 

Garfield legnagyobb megdöbbenésére két egér dugta ki fejét a takaró alól.

- Egér! - kelt ki magából Garfield. - Egér az ágyamban! Ez már mégiscsak sok! Tényleg szükség lesz itt egy macskára.

- Hű, Zeke! Már azt hittem, egy macska - könnyebbült meg Borzi.

- De mennyire az! Sajtzabáló népség! Igaz, hogy kényelmes, kissé túlsúlyos macska, olyan szereti ha kiszolgálják fajta, pedig, amint látom, jobb lenne, ha egerésző lennék.

- Miért? Ártottunk valaha is neked? - értetlenkedett Zeke.

 

- Megszegtétek a szabályt, picinyeim. Megállapodtunk, hogy a pince a tietek, de a konyhát messziről elkerülitek. Mondhatom, jól lejárattatok a gazdám előtt. Hála nektek, most aztán fogyózhatok. Szerintem máris leadtam pár kilót.

- Leadhatnál többet is! - sivalkodott Borzi.  

- Melyik feleddel akarsz érkezni  a szemetesbe? - nézett rá Garfield szúrós szemmel.

- Figyelj, macsek! - folytatta Zeke. - Igazán nem akartunk bajba keverni, de elegünk van a pincéből, meg abból, hogy odalenn csipegessük a morzsákat, amikor idefenn sokkal jobb lenne csipegetni, meg a szőnyegen futkározni. És végre tiszta zoknikat rágcsálhatnánk. Egyáltalán, megismerhetnénk egy jobb életet. Olyat, mint a tied!

- Majd mindjárt megismeritek a mancsomat! Elfelejtettétek a szabályt? Cirmosok fenn, cincogik lenn. Úgyhogy húzzatok szépen vissza a pincébe. 

- De ha egyszer félünk visszamenni! - méltatlankodott Borzi.

- Szabad tudnom, miért?

Borzi elfehéredett. - Azért, mert… odalenn egy szörny lakik.  

- Miféle szörny? 

- Hát a pince réme - nyögte ki Zeke. - Éjszaka is láttuk. Majd felfalt bennünket.

- Szerencsére megúsztuk. Akkora, mint egy ház - vacogott Borzi.  

- Na nem a Fehér Ház! - toldotta meg Zeke.

- Legalább ötven szeme volt.

- De hét vagy nyolc biztosan - pontosított Zeke.

Garfield nem győzte kapkodni a fejét. - Mondhatom, ügyes mese, de ezt még Ubul sem venné be.

- Pedig igaz!

- Mindenesetre ha visszamentek a pincébe, vegyetek tőle ujjlenyomatot! És most tűnés!

- Képtelenség! - tiltakozott Borzi felháborodottan.

- Ezt nem teheted velünk! -  siránkozott Zeke.

- Nincs gusztusom hozzátok vacsorára, de kaparófának egész jók lennétek - élesítette Garfield a karmait.

- Fuss, Borzi! Fuss, ha kedves az életed!

- Csak ezt ne hallanám folyton! - morogta Borzi.

 

 

 

5

 

Garfield túl lomha volt ahhoz, hogy nyakon csípje őket. Még ez a néhány mozdulat is jobban kifárasztotta, mint bármikor. Visszakászálódott az ágyába, és azon nyomban elnyomta az álom.

Éjszaka a koromsötétben egyszer csak különös zajt hallott.

- Ubul, már megint ugatsz álmodban - dünnyögte kábultan. - Hagyd abba! - Ezzel a másik oldalára fordult, és tovább szundikált.

Azt álmodta, hogy a mosogató csapja alatt fekszik, és óriási vízcseppek koppannak az orrán. 

Csepp. Csepp. Hiába próbálkozott, képtelen volt mozdítani a fejét. Erre aztán végképp felébredt.

Ubult hajolt fölé lógó nyelvvel.

- Jaj! Mit rémisztgeted az embert? Eredj, te latyakmatyi!

Ubul azonban nem tágított, és kitartóan a konyha felé mutatott, ahonnan a különös zaj hallatszott. 

Garfield nagy nehezen kikecmergett az ágyából. - Biztos azok az átkozott egerek - súgta Ubul fülébe. - Leckéztessük meg őket!

Lábujjhegyen a konyhához osontak, és bekukucskáltak az ajtónyíláson. Odabentről halk mormogást hallottak, majd léptek csattogtak a kövezeten. Sajnos a nagy sötétben alig láttak valamit. De az a valami ott járkált a szemük előtt. Egy titokzatos, sötét árny, amely a pincelejáró felé vette az útját, és eltűnt a mélyben.     

Garfield és Ubul összenéztek. - Láttad, amit én láttam? - kérdezte Garfield.

Ubul ijedtében nagyokat nyelt, és bólintott.

- Ez bizony nem egér v